2013. szeptember 2., hétfő

Első nap a melóhelyen

Halihó! Ma beléptem a munkásemberek táborába! Részletesebben alant. ;)

Tehát normál esetben hajnali 8-tól este 5-ig kell dolgoznom, azonban a mai nap csak 10-re hivatott be Tomáš a kedves főnök. Egész könnyen odataláltam a helyre és, amikor megpillantottam micsoda tip-top irodában fogom tengetni kenyérkeresős napjaimat rögtön beleszerettem a helybe. Pillanatok alatt bemutattak mindenkinek és már kezdetét is vehette a munkára való felkészülés.
Első feladatként megkaptam, hogy telepítsek a PC-mre Win8-at. Ugye milyen egyszerűen hangzik? Csak az kimaradt az egyenletből, hogy rám a gépek piszkosul pikkelnek. Mit ad ég, ismét lesújtott a gépek antikrisztusa egyenesen a becsületemre. Informatikus létemre a telepítésig sem jutottam el... Hogy az a nyüves píííííííííííííííííííííííí mert, hogy nem tudja píííííííííííííííííííííííííííííí. El tudjátok képzelni a sípszó helyén mi állna. Nah de no problem, próbálkozzunk. Fél óra próbálgatás után inkább a főnök is átküldött kínjában egy másik géphez, ahol ideiglenesen ügyködhettem.

Beszélgettünk egy kicsit a szerződésről a főnökkel majd megkaptam az első feladatom, hogy nézzek utána Magyarországon kik lehetnek a konkurenciái a cégünknek. Heves szörfölésbe kezdtem a neten és felírtam egy csomó webhostingot, domain regisztrációt és virtualizációt (VPS) kínáló oldalt. Mikor megláttam a végeredményt azt hittem elhasalok. A cég több esetben kb harmadannyiért adja el szolgáltatásait az egyes nemzetek piacain. Jól olvastátok, piszkosul olcsó a többihez képest. Ha ezzel megjelenünk a magyar piacon, akkor mocskosul nem fog szeretni minket a többi szolgáltató cég és bezony muszáj lesznek árakat csökkenteni. Én mondom, aki ilyenbe szeretne berúházni még várjon egy kicsit és nézze meg mit kínál az Axfone! ;)

Sikerült jobban megismernem két kollegát. A lengyel Bartot és a cseh Jakubot. Mindketten nagyon jó fejek és el is mentünk egyet zabbantani ebéd gyanánt a közeli vályúhoz. Nézzétek meg mekkora lebuj volt ez a hely:

Asztal külön sörpartikhoz, manuális sörcsapokkal a vendégek legnagyobb örömére!

"Normál asztal" külön szórakoztató kijelzővel.

Mi természetesen a 2. asztalnál ültünk, hiszen milyen dolog már munkaidőben sörcsaposdit játszani. Még a végén beállítana a főnök és kikérné magának miért nem hívtunk meg mindenkit inni. :DD Tehát a 2. asztalnál foglaltunk helyet, ahol külön élmény volt 3-an akasztófát játszani cseh nyelven. Olyan szinten esélytelenek voltunk, hogy még most is ott lógnánk, ha ez igazi játék lett volna. No meg a virtuális üvegezés! Huhúúú! Csak itt nem ruhaveszteségre vagy smacipacira ment a játszma, hanem arra, hogy ki fizeti a fogyasztást! Bart gyorsan meg is pörgette az üveget, de Jakub inkább leállította a dolgot, nehogy sértődés legyen a vége. :D
Ekkor végre megérkezett a pincérkisasszony és kihozta az általunk rendelt étkeket. Először kóstolhattam meg milyen is a cseh konyha, hiszen egy helyi specialitással tömtem meg a bendőmet. Ez pedig helyi guláš volt knédlivel, ami valójában pörkölt volt speckó kenyérrel és hagymakarikákkal, de lecsusszant! :P

Cseh guláš knédlivel

A nap végeztével átsiklottam egy villamossal a folyó túloldalára Andél városrészbe, ahol megtekintettem a következő albérletet. Ami először fogadott az valami lehangoló volt, azt hittem egy putri kellős közepére csöppentem, de végül át kellett értékelni a helyzetet, mikor megláttam a szobámat A szobába való belépéskor azonnal felvillantak előttem az elkövetkező bulik jelenetei. A hely lényegében egy mini kollégiumnak felel meg, úgy, hogy mindenkinek külön szobája van. Ennek értelmében pedig egy újabb partialbi rajzolódott ki előttem! 20 négyzetméteres szoba, 1 metró megállóra a belvárostól, 20 percre a munkahelyemtől, olcsóbban mint a mostani. Rá is kérdeztem hamarjában, hány érdeklődő van. A fickó azt mondta 1 nap alatt 6-an fordultak meg itt. Nah ekkor jött ki ez a számon: "And where do I have to sign it?" ("Hol írjam alá?") A főbérlő fickó nem készült szerződéssel, de mivel adtam neki egy kis előleget, nekem adta az albit Szeptember 20-ai költözéssel és holnapi szerződés aláírással! Juhéé hát ez is letudva!

Mindezután boldogan értem haza fél7-kor, hogy neki is álljak megírni a mai történéseket. Holnap egyeztetés lesz Tomáš-sal a továbbiakról és kiagyalunk egy Business Plant (üzleti tervet) a magyar piac meghódítására, majd elkezdek munkálkodni rajta, hogy ez meg is valósulhasson.
Szerdán a tiszteletemre pivo fogyasztással egybekötött mulatozásra invitáltak a munkatársak, ahol még jobban megismerhetem őket, valamint a hónap végén lévő hétvége további Team Buildinget rejt magában! ;) Holnap folyt. köv.!


4 megjegyzés:

  1. király minden nap egy kicsit kiszakadni arra az 5 percre, amíg elolvasom, abba ne hagyd! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyelőre nem tervezem :D Remélem még sokáig bírom ötlettel :D

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. ettől a te napjaid is színesebbek lesznek! :D

    VálaszTörlés